Fagyi.

Az utcán sétálva, zenét hallgatva, fagyit nyalogatva láttam a kis csoportokat a város minden szegletén. Mindenki boldog volt, fociztak, tollasoztak pólóban, vagy csak beszélgettek illetve zenét hallgattak. Én miért nem tudok úgy nevetni ? Miért nem tudom már megérteni ,h csak is magamnak vagyok ebbe a rohadt világba? Elhaladva azok mellett akiket magamistaságomból veszítettem el, rájöttem az az én nagy hibám hogy mindenkit és mindent magamnak akarok. A fecskék együtt ittak a pocsolyából, egyszerre szálltak el a Wake me up dallamára. Kiskoromban mindig azt hittem, hogy csak én vagyok és az emberek csak miattam vannak. Valószínűleg azért mert csak a saját gondolataimat hallottam. Meg mert mindig azt mondták amit hallani akartam. :/ Ideje rádöbbeni...az élet bizony itt van. Az emberek nem értenek engem, én sem igazán tudom miért vagyunk ennyien. Miért léteznek rossz érzések melyek folyton csak marnak és szenvedek? Ragaszkodó típus vagyok, akit igazán megszeretek soha többé nem engedem. Rákéne, hogy jöjjek "Ami jön fogadd, ami megy engedd."