Ismét elbuktam. Igazából nem vagyok csalódott. Tudtam,hogy az én hibám. Nem tudom magam ostorozni. Másképp kellett volna csinálnom és kész. Egyszer fent egyszer lent tartja a mondás. Az az ha egy csatát elveszítesz, az nem jelenti azt ,hogy a háborúnak is annyi. Most persze kezdhetnék magyarázkodni ,hogy de későn szóltak, meg minden. Nem! Ez egyedül az én dolgom volt. Az én gyakorlatom nem volt megfelelő. Néztem a kottát és nem jött semmi. Mert...nem ehhez voltam hozzá szokva. Pech...Semmi veszíteni valóm nem volt, pusztán kb.100 szempár aminek elismerő csillogása kihúnyt. De helyette kaptam két elismerő lelket, akik továbbra is bíztattak engem. Ne izgulj! Nem szóltam neki arról ,hogy halál nyugodt maradtam az első perctől kezdve. Csak...jól esett ahogy megfogta a vállam és azt mondta:Leblokkoltam én is... rögtön tudtam.: ő megértett engem.
Továbbá három napja nemtudok semmit Krissoról és egy napja semmit Seto bá'ról. El kéne kezdenem aggódni ? Talán. De a remény él csak bennem, mi szerint hamarosan fel villan a három csillag és azt hallom: jól vagyok.
A mai rossz hangulatomhoz hozzájött a lelki állapotom is. Igen, ideje kimondanom és belátnom. Nem vagyok jól. Nem csak testileg hanem lelkileg sem. Nagyon depressziós hangulathoz közelítek. Próbálom elfolytani a sírást és visszatartani érzelmi megnyilvánulásaim. De egyre nehezebben megy. Érzékeny lettem és nagyon sok megpróbáltatás vár még rám. Erősnek kell lennem! Jövőhéten suli, Seto bát műtik, Dei elmegy ahogy Szaffi is. Nehéz lesz feldolgozni és ezzel a tudattal élni. De mennie kell!
Fizikailag ott a migrénem ami már két napja kínoz. Hol erősen hol meg csak úgy szimplán fáj a fejem. A szemem nagyon kicseszett még ráadásul. De várnom kell egy hónapot, hogy minden rendben menjen. A térdem is fáj szóval... úgy néz ki ma is gyógyszerrel alszok el. Amit nem szeretek, sőt utálok. Mindig álmodom...és nem akarok álmodozni. Elég nekem az,hogy ha a reményeim eltörlik egy-egy kijelentéssel vagy határozattal. Megint a mélyben érzem magam, ahonnan csak az írás tud felsegíteni. Tudom, most jön az ihlet válság...a szenvedés s a szememben égő könnycseppek melyek egy éven belül sem fognak kicsordulni.
Gyenge vagyok és ezt ideje belátnom...Ideje lesz megerősödnöm (:
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire