16 août 2010

Hiszti~

Itt vagyok (: Bár nagyon fáj mindenem. egyre szarabbul viselem ezt a hőemelkedéses cuccot. Nyügös vagyok, ma is azon kaptam magam ,hogy anyunak hisztiztem. Ezt nem igazán szokhatta meg tőlem ilyen téren. ^^"
Aztán ott volt az ,hogy mindenki egy pólóba én meg két pulcsiba. 2-3 percenként vettem le az egyik pulcsim, majd vissza fel. Hol fázok, hol melegem van. Ez teljesen kikészít, kimerít.
Estére már nagyon fáradt leszek ezek miatt. A fejem fáj és a testem minden egyes kis porcikája. De nemtudok ellene semmit tenni. :/
Ebből ennyi elég is volt. (: Befejezem a nyavajgást, csak a ti kedveteket rongálom ezzel. Szóval, ma elmentem a megbeszélésre. (Közben vihar tombolt, így az aerobicot kihagytam.) :S hát, majd gyakorolni megyek át a lányokhoz, illetve díszletet festeni. Ami tök jó buli lesz. Nyakig temperásan és a többi :D
Cherry filter mi a ??? O.O"
Közben hajat kéne mosnom, mert eléggé leépültem sztem ez alatt a pár nap alatt xD Összekéne szedni magam és túl lépni mindenen. :)
Ma is szép vihar volt, mint már említettem ^^ Kint Mesiékkel beszélgettünk miközben villámokat szórt az ég és fákat csavart a szél. ~Forks (mondtuk rá)
Azt hiszem, mára ennyi. Más gondolataim túl szomorúak ehhez a bloghoz (: Úgy ,hogy tovább úszok az árral picit (:

Aucun commentaire:

Enregistrer un commentaire