Hitsztis.pánik.

Reggel egy furcsa érzés kerített magáévá. Sírni volna jó...kiadni magamból mindent ami fáj. Mi ez ? Félek, hogy egyedül maradok...hogy megint nem szeret majd senki. Mindenki elmegy és én itt maradok egyedül. Utálom ezt a szót "egyedül". Magányos, semmit mondó és üres. Nem akarom...de hiába teszek bármit is, az emberek jönnek mennek. Gőzölgő cappuccino tart életben ebben a percben. Iszonyatosan fázok és remegek. Mi van velem ?
Sírhatnékom van, még sem jön egy könnycsepp sem. 'Tu es un ange..' még a nevét sem tudom biztosra, de...az angyalok talán sosem lehetnek őszintén boldogok? Ők csak szerethetnek hiába ? Ne foglalkozzatok ezekkel a sorokkal. Nincs értelmük, tudom fél órán belül nevetek majd és boldog leszek veletek. De az életemben vannak mélyebb pontok. Ez is az egyike.
Most ,hogy mind ezt leírom, hogy nagyon fáj valami. Amiről azt sem tudom ,hogy micsoda. Ez megnyugtat. A remegésem abba marad, s a fájdalom és a pánik eltűnik. Nyomtalanul...Csak ez a pár sor marad emlékül.
Nemtudom mi ütött belém, sajnálom.