Csizmám kopogása hoz vissza elmélyült állapotomból. Tavaly fekete ruhákban dideregtem, s a gyertyák fényében vizslattam a világot. Most... kimért léptekkel sétálok az úton, míg tincseimmel játszadozik a szél. Az emberek szemében ott a fájdalom, a könnycsepp s az emlékek tömkelege..."24 éves lenne, álmai voltak, harcolt értük, s már majdnem elérte...mikor a halál elvette őt tőlünk.."
~A lelked halhatatlan,
De a fájdalom elönt.
Gyermekek sírása, mécsesek csörgése, szipogások... Ez minden ? Erről szólna ez az egész? Eljövünk ide, s mécsest gyújtunk azoknak a sírjánál akiknél szoktunk. Egyiküket sem ismertem...Tudtam hogy vannak...évszámok. Mikor meg sem születtem de ők már eltávoztak tőlünk...
Dei csikkét elnyomta a földön. Míg ezt tette világossá vált számomra, hogy én ilyet sosem teszek. [9.én addig nyomtam a csikket az oszlopon míg a lámpa zöldre nem váltott^^"" de az más volt!] Nem zárok le bizonyos dolgokat. Csak úgy eldobom és kész... Most is olyan emberekért gyújtom meg ezt a pici mécsest, akik még élnek. Pusztán az én életemből távoztak, voltak de már nem lesznek többek, mint emlékek.
~A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
A gyönyörű tájat nézve bátyám megszólalt: Lehet venni sírhelyet? Ide szeretném..látni akarom a Mátrát halálom után is...
Nem gondoltam bele mi lesz ha meghalok. Nem akarok, még élni szeretnék! Nem akarok a földben feküdni tehetetlenül! NEM! Azt mondják, csak testünk hal meg. Szívünk leáll, szerveink nem működnek tovább...de lelkünk örökké élni fog. Halálom után szeretném ha a lelkem az övével szállnak tovább. Ha vele lehetnék az örökké valóságban. Nem érdekel, hogy ki húz gyűrűt az ujjamra, ki ágyában fekszek majd...de miután mindenem elvesztem a lelkem maradjon vele! Nem tudom kivel köti össze az életét, nem tudom ,hogy ő elfogadná-e ezt az akaratom..de hisz annyi mindent elfogadott. Akartam..megadta. Talán már megunta ? kitudja...
~Az ész hazug; ne engedd,
Ne, hogy a reményt elvegye!
A kálvárián olyan emberért gyújtottam kis mécsest, akit nem ismerhettem. Aki nem tud rólam, még is megálltam egy percre és kérdeztem tőle valamit. "Te is elítélnél?" Fontos személy azoknak, akik számomra is fontosak. A Ryuért gyújtott mécses lángja a kegyetlen szélben is erőteljesen égett. Mellette heverő gyertyák elaludtak vagy pusztán élettelenül pislákoltak. Néztem a lángot egy darabig...Erős személyiség lehetett az biztos.
~A gyertya szépen lángol,
Nem fújja már a bántó szél.
A viasztest elolvadt,
Valahol új életre kél.
Kőbevésett nevek, évszámok...mikor még világom nem tudtam, s fájdalom. Nem érzek fájdalmat..rossz érzés. Mivel látom ,hogy senki sem beszél, szemeikben könnyek...emlékek. Talán túl könnyedén engedem el az embereket. Nem érzem úgy ,hogy ezen a napon nekem sírnom kéne, hisz mondhatni mindenem megvan. Boldog vagyok..nem a legboldogabb, de boldog vagyok.. (:
Továbbá, pár T.O.P.-s drámát nézegettem ma és Egy Gésa emlékirataival keltem ^^ Nagyon vonz kelet, annyira mások az emberek. Ott az igazságtalanság is igazságos. Magukat okolják s nem másokat. Tudnak változtatni, s nem szerelemből jönnek össze, hanem egymásba szeretnek. Egymás mellett sétálnak, összekerülnek s mindig egymásba szeretnek. Vajon én is tudok szerelmes lenni ? Idővel rám talál majd ez az érzés is ?... majd kiderül.
Tegnap Midoonál nagyon jó volt (: Örülök ,hogy ismét az a régi Cher lehettem aki voltam. Nevethettem és ökörködhettem vele. BigBanget hallgattunk és képeket csináltunk. No meg a Trioval beszélgettünk :D Bár néha-néha kivontam magam a beszélgetésből...
Attól még nagyon jól éreztem magam. Kezd kedvelni, vagy csak ilyen hangulatban találom? Vannak emberek, akiket sajnos nem értek. Talán épp ez a jó...nem mindenkit lehet kiismerni egy könnyen. Különben is, akkor nem lenne feladatunk :)
~Lelkünkből szól ez a dal.
Örökre velünk maradsz,
Őrizzük mosolyodat.
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire