help.me~

"-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Mért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova... csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, olyat tettél, amiért másnak már nem jutna bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem... ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem..."

Bár ilyen könnyű lenne minden. Azt mondani amit gondolsz, nem pedig hülye álarcok mögé bújni. Egy pár napig valószínűleg nem beszélek majd vele. Hülyeség volt azt hinnem, innentől már csak is könnyebb lesz. Nem, ez egyre nehezebb. Miért kell nekem mindent elrontani? Mindent elbaszni miért? :@ *csapkod, majd sóhajt s könnyek gyűlnek szemeibe* Miért kell nekem az amit nem kaphatok meg? Miért lehetek ennyire önző ???
Hana, kérlek legyél boldog! Te megérdemled...a nyáron megismert emberek belül mind szenvednek. S én hiszek benne, hogy nem sokára mind boldogok lesznek...valamikor biztos! Mert megérdemlik...
Holnap minden visszatér, a tanulás, az unalmas hétköznapok...az a szenvtelen álarc melyet az apróbb örömök okoznak. Midoo.. kérlek legyél velem. Ne kérdezz semmit, csak segíts! Nem bírom már sokáig....