Egy.szerencsétlen.nap~

Úgy jöttem haza ,hogy mindet elmesélek...mert nálam nem megszokott az egész napi könnyezés és a remegések sorozata. Csupán...nem tudom mi ez.
A viszonylag alacsony súlyomnak túl sok volt a gyógyszerekből és végleg gyenge vagyok. Elaludtam reggel így 6:50 után keltem. S már ez egy elég nagy szerencsétlenség volt.
Itthon hagytam az ajándékot, így lekéstem az első buszt. De jött a másik..csak perpill a bérletem is itthon maradt. Így mázli ,hogy volt nálam pénz...
A suliban közölték ,h kedden megyünk korcsolyázni. Ismét csak király mivel akkor mennénk moziba. *sóhajt* No meg ez a cucc holnapi Szőke szülinapjával...:/
A suliban csak ültem és olvastam..infóig. Akkor ugyan is unalmamban Sasa blogjára tévedtem.. talán hiba volt?!
Óraközepén Larával már a kabátot vettük ,h kimehessünk füstölni és csillapítsa a bennem égő érzést. Fogalmam sem volt mit éreztem. Egyszerűen belül fájt, s csak azt hajtogattam ,h NEM! a hideg átjárta a testem és remegtem...még sem fáztam.
Nagy nehezen még is csak bent maradtunk 5.-6. órán. De aztán már nem bírtam utolsó óra előtt kirohantunk és muszáj volt csillapítanom a feszültséget. Felhívtam Midoot ,hogy igen én is olvastam...nemtudom már mit mondtam neki. Az agyam elvette az erős cigi, amit abban a pillanatban gyengének találtam...szívesen gyújtottam volna ismét. Csak szorított a becsengő ideje és az ,hogy már ismét köhögőgörcsöt kaptam...így jár az akinek tüdőgyulladása van...;)
Az "angyalkázás" végül is elment. Csak a hangulatom volt nagyon egyhangú. Nem voltam se szomorú se vidám. A semlegesség szinte már fájt is.
Csak bámultam az üres lapokat a füzetben amit kaptam...és a csokikra nézve elkapott a hányinger. Arról ne beszéljünk ,h könnyem gyűltek mikor meghallottam a gitár hangját. Miért van rám nagy hatással a zene?
Igyekeztem hazafelé nehogy lássanak rajtam valamit is. Közeleg az ünnep...s most bennem még sincs semmi más..csak az üresség és a kételyek.
A buszon könnyezve hallgattam a nyári zenéket. Néha úgy éreztem ,h...már nem tudom. Szenvedés volt minden ütem...majd elnyomott az álom és.. utána újra rám tört a lehetetlen felfogása.
Már újra érzem, hogy én senki sem lehetek ott kint neki. Mert...nem vagyok elég jó és amúgy is. Fölösleges álmodozni. Sodródva az árral élnem kell az életem. Mert nincs idő arra ,hogy önmarcangolásba kezdjek. Csak...csak magamista vagyok és.. Jó lenne Tomival beszélni. Vagy nem...szegényt magamhoz láncolom, mert szükségem van az emberekre. Holott...nekem mindenki ad én pedig...csak nézem. Nem tudom ,hogy Midoo miért gondol jó barátnőnek. Hiszen olyan önző vagyok ,hogy az már fáj....Le kéne szállnom a földre és végre felfogni. Nem lehetek az aki lenni szeretnék..nem érezhetek olyat amit nem szabad! Csak egy ember vagyok, s csodák nem léteznek...
"Valakit azért utálsz, mert szeretni is tudnád..."