Csak.csak!~

Pusztán lépteim hangja cseng az üres lépcsőházban, árnyékom látom a hold fényének köszönhetően. ~Az égen egy csillag ragyog. Fejemben csak az az egy mondat ismétlődik. "Nem szégyen kimutatni az érzéseid!" Anyu átlátott rajtam, arra biztat ,hogy mutassam mit érzek. Hogy érzelmes lélek legyek. De már nem tudok... Ez az egy dolog amely különbség köztem és Rebeka között. Talán... Ő kimutatja a szeretetet...kedves. Míg én csak azokkal törődöm akik közel állnak hozzám. Ez természetes csak..még sem a régi énem!
Rájöttem, nekem nehéz dolog valakit szeretni. Nem tudom felsorolni kiket kedvelek. De azokat igen, akik nélkül az élet nem élet lenne. Az igaz barátaim. Nélkülük semmi és senki lennék ?
Mindenki ezt mondja, én nem! Nélkülük más lennék, nélkülük is élnék csak nem így. Hagyjuk a költői túlzásokat. Én igazán szeretném őt! Úgy szeretném ahogy senki sem tette eddig! Ha tudnék szeretni én biztos megtenném... ha CSAK szeretném őt. De ez más, sokkal magasabb rendű és mélyebb érzés. Vele szeretnék élni, vele minden más lenne. Tudom, hogy boldog lennék!
Csak pár akadály van, de azok nagyon is korlátoznak. Azt mondtam az észérveket kedvelem, s hallgatok is rájuk. Most is így kéne tennem! Most is hallgatnom kéne arra a hangra mely azt mondja "Ne engedd! De ne is kötődj!" Folyamatos harcot vívok magammal...
De ..mi történik ha az idő a másik irányba fordítja a történteket ? Ha ismét szívek törtnek össze ,hogy boldog lehessek ?...S az a szív sosem az enyém...
Franz Ferdinand...Imádom, Paradise Kiss... maga a paradicsom. Seto bácsi képét látva elfogott egy érzés. Az a szó mely Krisso életét annyira megváltoztatta, az én lelkemnek szárnyakat ad. "Bejelentkezett". S vele beszélni annyira jó érzés, mikor szemeid felcsillannak s szívből mosolyogsz. Nevetsz... Senki más nem érdekel csak ő és az a boldogság amit érzel.
Midoo, emlékszel, hogy mit mondtam? A hiányról...hogy hiányozna ha ismerném. S te azt mondtad hasonlítok rá, mert kiismerhetetlenek vagyunk ? Tudod... ez nekem olyan mint a drog. Szállok a boldogságtól s lebegek ha beszélhetek vele. De ha nincs... teljesen lent vagyok. Mint egy külön világ...A gépre ránézve Ő jut az eszembe s az a különös érzés. Mely nyár óta bennem van...de igazából júliusban a baleset óta érzem mennyire nem akarok elszakadni ettől az érzéstől. Hogy mennyire fontos nekem ez az egész. Mert 3 év múlva lehetséges lesz minden amit akarok. Akkor eldobhatok magamtól mindent és mindenkit akit nem akarok megtartani!... De még nem szabad. Még előrébb kell jutnom, s építenem azt a bizonyos jövőt....Remélem te is ezen fáradozol!
"Megvédett, pedig nem érek annyit. Egy idegen vagyok...akit kedvel! Nem tudok kiigazodni már megint...Hagynom kéne?...Hisz, olyan mint Itachi..."