distance~

Furcsa érzés kerít magáévá. Forró rament eszek mivel a betegség igen csak közel jár már hozzám. Emlékszem...akkor ettem ezt a fajtát mikor nyáron táborban voltam. Mikor Seto bácsi kórházba került... S azután Pesten..mikor szintén távol voltam. Most itt vagyok, gép közelben. Még is olyan
távol érzem magam, mintha az az ezer km közel a fél világ lenne...

"S, hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át."

Három lehetőségünk lett volna elindulni nyugat felé. Nem tettük...
A tehetetlenség járta át testem. Ha nem félnék felszállnék a vonatra és tűzön vízen át mennék feléjük. S hülyeség azt mondani "Nem lehet" hisz minden lehetséges. Pusztán nem akarjuk megtenni, mert félünk az ismeretlentől. Attól hogy életünk gyökeresen megváltozik. Nem csak a miénk...hanem szeretteinké is. S a változások mindig félelemmel, nem akarással járnak. Furcsa ezt tőlem hallani. Mikor én mindig mindent akarok. Egy valamit nem! Elveszíteni azt ami életben tart....
"Ne mond azt ,hogy soha & örökké!"