Érzés~

Vajon az emberek szemeimben észreveszik az ürességet, fájdalmat vagy esetleg a vágyakat? Egyáltalán belenéznek a szembe ? Kétlem... Igazából még én sem szoktam szemeimet vizslatni a tükörben se reggel se este. "Azt tartják nem a nyelv, de a szem mond igazat! Én hittem ezt, s hitemnek gyümölcse kárhozat!"
Hideg van. Igazi ősz. Egy-egy órácskára kisüt a nap. De melegíteni már nem melegít. Az iskola is lefoglal, egyre több órát töltök a füzetek felett, s egyre hamarabb fáradok el. Fázok!
Ma elmentem a színjátszóra. Hmm..igazából nem tudom miért. Talán, mert szükségem van egy álarcra. Szükségem van arra a tulajdonságra, hogy nevessek mikor iszonyatosan fáj belül minden. Hogy boldog legyek bármi történjék is. Volt idő, mikor ezt tökéletesen megtettem. De gyengülök, s érzelmeim nyár óta egyre többet törnek felszínre. Nem szabad! Elég ha én tudom mit érzek, mit gondolok. A többieknek ezekre nincs szükségük, nincs értelme kimutatnom.
Az idő megoldást nyújt mindenre? Vajon...évek múltán már csak egy régi emlék lesz ? Tudom, hogy nem. Bármit teszek,bármennyi év elteltével is biztos vagyok abban, hogy a lelkem égni fog érte. Mert ez minden érzésnél magasabb rendű. [Akárcsak Ő...] Évek múlva is ugyan az a hisztis kislány leszek, max egy idősebb szerepben. De nem fogok megváltozni...Ez vagyok. A nagyravágyó, hisztis és akaratos Cherise. S a jövő titka miket váltok valóra az álmaimból, s miket adok fel.
Krisso engem nem tanítottak meg veszíteni. Mindig hajszoltak, s magamnak kellett átélnem a kudarcokat. Eleinte sírtam, hisztiztem. De mára... csak az utolsó lehetőség utáni esélyt elvesztve mondok le dolgokról. Lehet rossz...de változtatni nem akarok. Nem akarok embereket elveszteni! Nekem szükségem van rájuk, szükségem van az emberek közelségére érzelmeikre. Ez tart életben...s én nem akarok meghalni! Így még nem...