petite.histoire~

Reggel az ajtón kilépve egy picit punk-rockeresebb külsővel értem suliba. Tudom ,h ez megszokott...egy bizonyos időszakomban, de nem télen. Ilyenkor mindig a kis magassarkús picsa jön ki belőlem.
Ujjaim átfagytak, Midooval beszélgettünk ma a felüljárón. Különös ,hogy háttal a "világnak" szívva a cigit hideg szélben arra gondoltam, hogy fogalmam sincs mit akarok igazán..olyan nagynak és távolinak látszik az az élet amiért hajtok...megéri ? Biztosan. S Midoo a nyarat várja, míg én mindig csak az estéket. Nem tudom mi lesz ha eljön a jó idő...ha végre...eljön az a nap mikor valami történni fog. Jó lesz, vagy esetleg összetörök majd ?
Úgy ültem le ide ,hogy elmesélek mindent, ki adom magamból és kis regénykét írok majd..de most ,h ujjaim alig akarnak mozogni ,s a gondolatok igen nehezen jönnek.
Különös, hogy a sors így rendelkezik...nyár óta az események csak úgy folynak egyenletesen mint a Duna. Ahogy kell.. Az a tudat, hogy nem lehet...elérkezett hozzám. Nem csak leírom hanem megértem. Azokat az apró reményfoszlányaimat szívem mélyére kell vetnem, s úgy élni ahogy eddig. Olyat felejteni ami meg sem történt...
Amikor könnyek gyűlnek a szemedbe és rázkódni kezdesz. Próbálsz nyugodt maradni...de nem megy. Szemeid előtt lebegnek azok a mondatok melyek mosolyra késztettek annó, s most miattuk gömbölyödsz össze, arcod párnába temeted és szenvedsz. Fáj... nagyon fáj!
S fél órányi kínlódás után némán csordulnak ki könnyeid. Égetnek...s szépen egyenletesen szántják végig az arcod. VÉGRE! Sírtam némán s nem gondoltam semmire...talán mert ismét valami nem lehetségeset akarok. Hogy teljesen hasztalan volna az egész és időrabló. Bár ezt az én részemről nem lehetne annak nézni. Hogy nyugat az nyugat.. Kelet pedig teljesen másfelé van...

S úgy aludtam el, szépen lassan...sírva.

Reggel..kellemetlen volt az ébredés. Az alvás jót tett és megkönnyebbültem picit, de a hányinger elég idegesítő...és ez a fej fájás. Meg ez a...reménytelenség. Hogy remélsz de hiába... miért nem lehet megtanulni lemondani és szeretni ? Bár...bár tudnék! *lehajtja a fejét*

És most...hogy a volt osztályommal beszélek. Együtt nevetünk és tervezzük a szombati találkozót. Újból a réginek érzem magam :) Nagyon szeretem őket ^^ eléggé hiányoztak már..szóval remélem minden rendben lesz a hétvégén :) ;)