Igazából mindig is meg akartam tanulni szépen mosolyogni mikor belül ordítani tudnék. azt hiszem most is ezt érzem..próbálok mosolyogni s úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne...Nem tudom miért kavarnak fel a dolgok.
"Ha megfogná a kezem, lehet hogy belehalnék a boldogságba."
Hazafelé a lemenő nap sugaraiban gyönyörűnek tűnt a táj, úgy éreztem ,hogy bár sodródok az árral még is jól teszem, s majd eljön az a perc mikor végre úszhatok vele szemben is. Csak ki kell várni.. és most...inkább nem mondok semmit. Fogalmam sincs miért vagyok ilyen érzelmes már megint, miért kell nekem eljátszani a szenvedő alanyt, miért vagyok tele rossz tulajdonságokkal? *könnyek szöknek a szemeibe, majd nagyot sóhajt és próbál mosolyogni*
Van egy találó idézet Stephen Kingtől, melyet sosem hittem el. Melyet csak most értettem meg igazán...hogy az elérhetetlen boldogságot megkapva akár meg is halnék. Mert...én nem érdemlek ekkora nagy értéket. Lehet van amit kevésnek tartok, van amiből jobbat akarok de...ez ezt én valóban nem érdemlem. Talán...még most le kéne lépnem és hagynom...hagynom hagy felejtse nevem és éljen boldogan úgy ahogy eddig tette. Mert én nem akarok szenvedni..sosem akartam még is..fáj nagyon!
De ez gyermeteg hülyeség... mi értelme van a nyavalygásomnak? A francba is már na! Miért nem tudok felnőni és szilárd, céltudatos tekintettel leülni ismét tanulni...mint az este tettem. Talán jobban tenném...talán ezt kéne most tennem nem pedig kihívnom magam ellen a sors akaratát. Mert a végén nagyon rá fogok fázni...
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire